Szia Eliffe!

Először is, rettenetesen örülök, hogy itt vagy és hallok rólad! ^^ Nagyon rég beszéltünk utoljára... néha persze látjuk egymást a közösségi oldalakon meg minden, de azért az nem ugyanaz :) Remélem, minden rendben veled és jól vagy mostanság.

Teljesen igazad van azzal kapcsolatban, ha van egy jó vezető, egy jó közösség, ami tényleg összetart, tisztelettel, szeretettel és együttműködve dolgozik, az valóban sok nehézségen át tud lendíteni, ez tudja terelni a figyelmet. De sajnos ez nagyon-nagyon ritka és általánosságban nem ez a jellemző. Amit én látok, hogy a vezetői pozíció (úgy vezető, mint valaminek, legyen az egy óvoda vagy bármi más, a felelős igazgatója) és a pedagógus között iszonyatos különbség van jellegében, menetében, elvárásaiban. Egyszerűen teljesen más munkakör. És amikor egy pedagógusból vezető lesz, nagyon sok esetben egyáltalán nem alkalmas arra, hogy áttegyék ebbe a munkakörbe. A pedagógus pályán,  gyerekekkel kiváló, vezetőként nem, és ebben az is nagyon benne van, hogy a vezető képzés sokszor egyszerűen nem elég és nem készít fel arra, ami egy intézmény igazgatásához kell, szociális, gazdasági, stb. szinten. Sajnos ezzel sok esetben már ki is alakult a frusztrált, kiégett, iszonyú teher alatt lévő óvodavezetői réteg, aki nagyon nem kedvez a munkaközösségnek és -morálnak. Megint mondom, ez az általános helyzet, nem mindenkire igaz, de a többségre sajnos nagyon. Örülök, hogy te ismersz olyan embert, aki kivételt képez, ezt mindig jó hallani. Az én döntésemben is nyilván nem csak az anyagiak voltak meghatározó szerepűek; ha csak az lett volna, talán maradtam volna.

Neked gratulálok az új melódhoz és nagyon sok sikert a továbbiakban! Anyukádnak kitartást, maradjon továbbra is az a szuper vezető! :) Én/mi pedig köszönjük a jókívánságokat! A terv már megvan, hogyan és merre tovább, reméljük, minden jól is alakul majd.

Drága Hirfael!

Wow, hát kemény összefoglaló ez. De megértem. Valamilyen szinten nagyon is. Másfelől viszont anyukám amióta az eszét tudja, óvódapedagógus és igen... nyilván elindulni neki sem volt egyszerúű, átesett a millió képzésgen, ped 2, meg mit tudom én - sokban én segítettem neki (legalábbis formába önteni, word, power point, stb.). Látom rajta, hogy mennyit dolgozik, immár közel 3 éve óvodavezetőként is és konkrétan többet érdemelne annál a pénznél, mint amit kap. Viszont! Egy jó óvodához jó vezető kell és nem azért, mert ő az édesanyám, de ő jól bánik a beosztottjaival. Pl. a túlórák, elengedés és a többit ő korrektül intézi. Az is igaz, hogy hozzá is korrektül állnak az emberei, de ezen dolgoznia kellett.
Tudom, hogy ez a pénz kérdést nem oldja meg, de ha van egy jó közösség, akkor vannak dolgok, amiken könnyebben, nevetve át lehet lendülni.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem értem meg a döntésed: megértem! Az a 110 semmire sem elég, főleg nem lakbérre. Én most fogok elkezdeni megint dolgozni, előre láthatóan egy jól fizető munkát sikerült találnom, de előre tudom, hogy kilehelem a lelkem is, mire beletanulok az egészbe. De... nekem is kell lépnem, mert ahogy te is írtad, az élet néha hoz olyan váratlan fordulatokat, minthogy rátalálunk a párunkra és nem akarunk tovább a családi fészekben élni. (Bár én már amúgy sem akarnék, de így még nagyobb a motivációm.) Nem tudom, ezek után mi a terved, de kívánok neked/nektek sok erőt és kitartást hozzá!! <3

Stak:

Valóban, sajnos nagyon elterjedt még mindig az a vélemény is, hogy az óvodapedagógus úgyis csak játszik a gyerekkel egész nap, azt mindenki meg tudná csinálni :( Ebben egyébként a pandémiás helyzet hozott némi pozitív tapasztalatot is: nagyon sok szülő, ismerős írt rám, hogy rádöbbentek, annyira mégsem könnyű egész nap olyan szinten foglalkozni a gyerekkel, hogy az ne csak lekösse, de fejlessze is, és hogy az oviban milyen kemény meló lehet 15-20 gyerekkel megcsinálni, otthon még azzal az eggyel/párral sem bírnak. Szóval ennyi jó azért volt a dologban, sokan elismerték, hogy ez mégse amolyan gyerekmegőrzés.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy az emberek nem figyelnek egymásra, nem értékelik a másik munkáját, nagyon igazad van sajnos. Az utóbbi időben én a lakásfelújítás kapcsán tapasztaltam ezt leginkább, a szakemberek 80%-a folyamatosan ócsárolta a többit. De akár visszagondolhatok a gimire is, ahol a tanárok többsége agresszívan meg volt győződve arról, hogy az ő tárgya a legfontosabb, a többi meg semmi. Nagyon sok téren jelen van ez a szemlélet és elég elkeserítő. Sajnálom, hogy te is ennyit tapasztalod. Van sok vendéglátós ismerősöm, egyáltalán nem könnyű az sem!

Köszönöm a jókívánságot és én is szurkolok neked! Nem könnyű mostanában senkinek sem.

Ardenis:

Jajj, nagyon aranyosak vagytok Laerrel! :D Igen, a racionálisabb énem nem hiszi, hogy lesz amolyan igazi áttörő változás, de valahol azért reménykedem. Igazából egy terület van, amire kíváncsi vagyok, hogyan alakul, amiből igazán jót most ki tudok nézni: a különböző nag cégek közül egyre több indít saját ovit. Ezek valahol a magán és az állami között vannak, jobb fizetéssel, alapítványi támogatással, de nem olyan felépítéssel, mint a magánóvodák... na, ezeknek az érvényesülése érdekel nagyon, hogyan tudják majd kivitelezni. Iránynak egyelőre tök jó.

Én is szeretem ezt az országot. Sose terveztem, hogy valaha elmennék innen, máshol keresnék boldogulást, és nem is szeretnék. De rettentő elkeserítő ez a helyzet.

Néhanap még én is elvetődök errefelé, bár bevallom, sokadik próbálkozásra jutott csak eszembe, hogy itt még más volt a login-nevem. :)

Borzasztó ezt olvasni. Tudom, nagy részét mesélted és más óvodapedagógus ismerősöm is van; nem volt újdonság. És mégis. Nagyon sajnálom.

Laerrel sokszor beszéltük, hogy bárcsak olyan óvodapedagógusunk lett volna, mint te. :) Szerintem is nagyon jól állt neked ez a szakma.

Írtad, hogy ha változás lenne, visszamennél. Nézd, lesz változás. De sosem lesz akkora, hogy azt érezd, vissza akarsz/vissza lehet menni.

Az én szakmám jó példa erre; van folyamatos emelés, igen, mert pár éve rájöttek, hogy muszáj. Semmi sincs ingyen; legkevésbe sem hízelgő jogviszony jár a "hatalmas emelés" mellé. Sajnos a hatalmas emelés kb az inflációval tart lépést. De nem akarom itt elterelni a témát, én már kipanaszkodtam magam; a lényeg, hogy minimális kis változások lesznek, de drasztikus változásra lenne szükség (és nem csak a bérekben, az egész rendszerben), és attól félek, abba a darázsfészekbe nem mer semelyik kormány belenyúlni. 

Olyan adományokkal születtél az életben, hogy én legkevésbé sem aggódom, hogy ne találnád meg a helyed. 

Ez nem a te kudarcod. Ez sajnos az ország kudarca. 
És rosszt ezt kimondani, mert én szeretem ezt az országot.

Sajnálattal olvasom a rossz tapasztalataidat, valóban, kevés rosszabb van annál egy hivatás tekintetében, mikor az ember kényszerből hagy el egy olyan pályát, amit egyébként szeret.

Mindenestre én örülök, hogy leírtad ezeket, sokkal másabb első kézből hallani egy óvodapedagógiát végzett barátomtól a jelenlegi állapotokat, mint a laikusok számára szinte semmitmondó/nem kifezetten elgondolkodtató statisztikákat olvasni. Az én véleményem a témában, hogy talán még az oktatáspolitika nemtörődömségénél is komolyabb probléma, hogy az átlagemberek egyszerűen nem érdekli a pedagógia és különösen az óvodapedagógia helyzete. Ahogy utaltál rá, természetesnek veszik hogy az 'óvónéni' ott van minden egyes nap, leteszik nála a gyereket és vigyáz rá késő délutánig. Ha aztán mégis szóba kerül a dolog, általában letudja az ember annyival, hogy "nem olyan nagy szám egy gyerek felett ülni egész nap". 

Rossz tendencia és meggyőződésem, hogy részben a társadalmi ignorancia kormányzati kivetülése az oktatáspolitika alacsony színvonala, illetve vice versa - kölcsönösen hatnak egymásra, hiszen 'odafent' is kampányolhatnának annak érdekében, hogy az átlagember komolyabban elgondolkodjon a jelenlegi helyzeten. 

Röviden; aki nincs benne a szakmában azt nem érdekli. Sajnos egyébként jellemző minden más szakmára, hivatásra is ez a mentalitás kis hazánkban - a másik állandó becsmérlése, lenézése, az erőméregetés, hogy kinek a munkája megterhelőbb és persze rohadjon meg a másik ha nem dolgozik annyit és úgy mint én, sőt, meg sem érdemli még a minimálbért sem. Én jelenleg egyetemen levelező kézpésformára váltok, közben pedig vendéglátásban dolgozom/szakmát csinálok egy étterem konyháján, a szakmába belelátva és a témában többet olvasgatva pedig hasonló mentalitást tapasztalok; "nem olyan nagy szám ez", "ezt a munkát még a hülye is elvégzi"  ésatöbbi...

Szóval a legnagyobb baj, hogy hiányzik a kölcsönös társadalmi tisztelet.

A túlórapénz elsikkasztásával kapcsolatban pedig jól tetted, hogy szóltál. Egy ponton túl az ember sajnos úgy gondolja, hogy a felettese/munkáltatója bármit megtehet és neki, mint szerencsétlen munkavállalónak, nincs ebbe beleszólása.

Egyáltalán nem így van - lehet trükközni a túlórapénzekkel, de attól, hogy a munkáltató ügyesen csal, még nem lesz az ügylete legális. Nagyon remélem, hogy a cikked eljut majd több óvodapedagógushoz is és szurkolok, hogy megtaláld a helyed az életben és minden jól alakuljon:)